Mi, nők, kislánykorunk óta készülünk az esküvőnkre. Kezdetben csak a tükör előtt állva nézegetjük magunkat édesanyánk egyik fehér blúzában és magas sarkú cipőjében, azonban ahogy közeledik a nagy nap, egyre jobban körvonalazódik bennünk a tökéletes esküvő képe. Legyen az nagyszabású vagy szűk körű, hagyományos vagy extravagáns, azt szeretnénk, hogy az esküvőnk felejthetetlen élmény legyen, nemcsak nekünk, hanem szeretteinknek és barátainknak is. Azon a bizonyos napon, azonban úgy érezzük, hogy másképp mennek a dolgok, mint azt előre terveztük: lefoglal minket a tökéletes smink, a frizura, a ruha, és a cipő is máshol szorít, mint eddig. Bízunk benne, hogy a vendéglistáról nem felejtettünk le senkit, és az ültetéssel is minden rendben lesz. Természetes érzés, hogy a kezdeti örömmel teli izgatottságot hirtelen felváltja az aggodalom és úgy látjuk, mintha a napot is egy szürke felhő takarná.
Hogy mindezt honnan tudom?
Én is voltam menyasszony. Immáron öt éve élek boldog házasságban két gyönyörű kisgyermek anyukájaként. Immáron öt éve kapom a visszajelzéseket a rokonságtól és a baráti körtől, hogy életük legjobb esküvője volt a mienk, ceremóniamesterként pedig hétről-hétre átélem a párok örömteli pillanatait, és azon dolgozom, hogy Ti Nagy Napotok is egyszeri és megismételhetetlen élmény legyen mindenki számára.
